A közelmúltban az egész országot sokkolta az a Pécsett történt bűncselekmény, melynek során a szórakozóhelyről, magányosan hazafelé tartó fiatal nőt az elkövető az utcán megtámadta, vele erőszakoskodott, végül megölte. A tettest a rendőrség rövid idő alatt azonosította és elfogta, ám a kioltott élet helyrehozhatatlan veszteség. Az eset megdöbbentette nem csak a rokonokat és barátokat, hanem a hazai közvéleményt is. Felmerül a jogos kérdés mindenkiben: hogyan lehet megelőzni az ilyen tragédiát? Milyen módon óvhatjuk meg leányunkat, feleségünket, anyánkat a támadástól? A sértetté válás során a fiatalkorúak és az idős emberek mellett leginkább a nők tartoznak a veszélyeztetett csoportba Magyarországon. Elsősorban vagyon elleni cselekményeket követnek el sérelmükre, de számottevő a családon belüli erőszak, a zaklatás, vagy a szexuális indíttatású jogsértés is. A pécsihez hasonló eset, amikor utcán szexuális irányultsággal, erőszakos módon támadnak meg nőket melynek idegen az elkövetője, évente több esetben fordul elő, ezen támadások ritkán halálos kimenetelűek.   Hogyan kerülheti el egy nő a támadást? Sok esetben megállapítható, hogy jelentős szerepe van a bűncselekmények megvalósulásában a sértett közreható magatartásának. Ajánlásunk!   - Soha nem induljon el egyedül szórakozóhelyről, baráti buliból!   - Mindig legyen valaki, aki hazakíséri, vagy induljon útnak taxival.   - Barátainak, hozzátartozóinak mindig mondja el, hová indult, várhatóan meddig lesz távol, hol és hogyan érhetik el.    - Lehetőség szerint ne hivalkodjon értékeivel, mert a látható érték (pl. ékszer) célponttá teheti, ugyanakkor a kihívó öltözet, vagy viselkedés is.   - Kerülje a gyanús, rossz hírű helyeket, sötét közterületet, aluljárókat, az agresszív magatartást tanúsító vagy ittas személyt, csoportot, ha szükséges tegyen inkább kitérőt ezek elkerülése érdekében.   - Ne vágjon neki sötétedés után ismeretlen vagy gyér forgalmú útnak, válassza a biztonságos ismert útvonalat.   - Gyaloglás helyett válassza a tömegközlekedési járműveket, kevés utas esetén helyezkedjen el a járművezető közelében. - Vonaton, metrón amennyiben mindenki kiszállt a kocsiból szálljon át egy másikba, ahol többen utaznak.   - Az otthona lépcsőházához, kapujához közelítve már előre vegye elő kulcsát, hogy ne kelljen ott megállva keresgetni azt, idegent ne engedjen be a lépcsőházba, és nem szálljon be vele liftbe.   - Ha az ismeretlen zaklató a bejáratig kísérte, akkor akár éjszaka is keressen a kaputelefonon keresztül olyan személyt, akit ismer, ha nincs idő, találomra hívjon fel valakit.   - Lakóházas övezetben, végső esetben bárkihez becsengethet és kérjen segítséget, menedéket.   - Ha azt észleli, hogy az úton követi valaki menjen be egy közeli, nyitva lévő üzletbe, vagy menjen oda, ahol más személyeket lát az utcán, és kérje segítségüket. 1 ELEKTRONIKUS LAKOSSÁGI B Ű NMEGEL Ő ZÉSI INFORMÁCIÓS RENDSZER  LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL  2012. szeptember  N ő ként biztonságban…